A nagykövet tollából (2017. január 30.) [fr]

A kézilabda-világbajnokságon aratott francia győzelem után

Nyolcvan évvel ezelőtt, az első Kultúra Házában ˗̶ Kultúra, nagy K-val ˗̶ Fernand Léger és Aragon a realizmusról folytatott vitájukat vívták.

2017-ben nincsenek már kultúrházak, a realizmus is kiment már a divatból, és a viták is már csak identitásválsággal küzdő újságírókat hoznak lázba.

Marad hát a sport, amely most mindennél aktuálisabb, hiszen január 29-én, vasárnap az idők során számos becenévvel illetett francia válogatott megszerezte hatodik világbajnoki címét Norvégiával szemben, miközben ugyanazon a napon Miss Franciaország a Miss Universe győztese lett.

A sport ábrázolása mindig komoly kihívást jelentett a festők számára. Hogyan tudná a sport dinamikáját a vászon visszaadni? Meg lehet-e ragadni a kerékpározó vagy az úszó valószínűtlenül gyors mozgását?

A festő és a sportoló számára is alapvető fontossággal bír az állóképesség. Szüksége lesz állóképességre a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére pályázó három csapatnak is. Ez a hét különleges jelentőségű lesz a Los Angeles, Párizs és Budapest között zajló küzdelemben.

Ha pedig itt tartunk, joggal vélekedhetünk úgy, hogy amióta az Egyesült Államok határai bezárultak a világ hét országának állampolgárai előtt, már csak két komoly jelölt maradt ˗̶ amennyiben tiszteletben tartjuk az olimpia szellemiségét. A másik létezésének újfajta tagadása nem maradhat nyomtalanul.

Az Egyesült Államok területére történő belépés tiltásának első közvetlen következményeként az iráni rendező, Asghar Farhadi lemondta részvételét az Oscar-díjátadó-gáláról.

Ha tehát számításaink nem csalnak, Budapest és Párizs állnak a legjobb helyen a versenyben, hiszen sem Magyarország, sem Franciaország nem tiltotta meg a fent említett hét állam sportolóinak, hogy versenyre keljenek az érmekért.

Ezt az érvet minden kétséget kizáróan figyelembe veszi majd az Olimpiai Bizottság is, máskülönben bele kellene törődni, hogy hét állam sportolói azért nem versenyezhetnek, mert az olimpiai helyszínek számukra nem megközelíthetőek.

Győzzön a jobb!…

JPEG

Megjelenés dátuma : 30/01/2017

Oldal tetejére