A nagykövet tollából (2017. október 25.) [fr]

Nem könnyű új témát választani ebbe a rovatba, annyi minden történt kapcsolatainkat illetően az utóbbi hetekben. Az Európa-ügyi miniszter, Nathalie Loiseau látogatása, a kortárs művészeti vásár („ArtMarket"), amelyen két francia galéria is részt vett, és egy Berlinben díjat nyert magyar film franciaországi bemutatója közepette a bőség zavara köszönt ránk.

A már nagyon is megszokott módon én most a legkomolyabb témával foglalkozom, mivel ennek megvan a maga fontossága: a kiküldött munkavállalók helyzetével. Igen, mivel október 23-án Brüsszelben egyezség született ezeknek a gyakran gátlástalan cégek által foglalkoztatott munkásoknak a jogainak a védelmére.

Ez a Macron elnök által a választási kampány alatt óhajtott megállapodás megfelel a Franciaország és szövetségesei – többek között Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Luxembourg és Olaszország – által támogatott törekvéseknek.

Elértük:

-  a kiküldetés időtartamának felső határát,
-  az „egyenlő munkáért egyenlő bért" elvének elismerését,
-  a visszaélések és csalások elleni fokozott küzdelmet.

Hogy kellőképpen biztosítható legyen ezen szabályok alkalmazása, a munkaügyi miniszter a következő napokban több európai országgal aláír majd egy együttműködési szerződést, többek között azon országokkal, amelyek az utolsó pillanatig elutasították a megállapodás megkötését: Magyarországgal, Lengyelországgal, Portugáliával, Szlovákiával.

2018-ban pedig létrejön majd egy európai munkaügyi hivatal, amely lehetővé fogja tenni a szabályok konkrét alkalmazásának ellenőrzését.

Ìme a jó hír október végén: az 1996-os irányelv megreformálásával Európa előre lépett.

Szép őszt mindenkinek!

Megjelenés dátuma : 25/10/2017

Oldal tetejére