Bemutatták Párizsban a biodiverzitásról szóló globális jelentést [fr]

A biodiverzitás eltűnése elleni küzdelem globális kihívás. Éppen ezért Franciaország vezető szerepet kíván betölteni ebben a kérdésben, amelyet legelőre szeretne venni az európai és nemzetközi menetrendekben. Ennek keretében Franciaország úgy határozott, hogy a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) 7. plenáris ülésének helyszínéül szolgál, amelyet 2019. április 29. és május 4. között tartottak Párizsban, az UNESCO székhelyén.

Az ülés két legfontosabb kihívása a következő:

Ez a természet állapotáról szóló globális értékelés az első ilyen a „Millenium Ecosystem Assessment" 2005-ös megjelenése óta. 2016 óta ez a jelentés 50 ország természet- és társadalomtudományt képviselő 150 nemzetközi szakértőjét mozgósította, akiket további 250 szakértő kiegészítő hozzájárulása segített. Továbbá ez az első alkalom, hogy egy ilyen, megközelítőleg 15 000 hivatkozáson alapuló értékelés szisztematikusan integrálja a problematikákat, a prioritásokat és az őslakosok, valamint a helyi lakosok ismereteit.

A jelentés összefoglalóját a plenáris ülésen bemutatták a 130 tagország képviselőinek, akik tárgyaltak „a döntéshozók szándéka szerinti összefoglaló" elfogadásáról. Ez a dokumentum összefoglalja a teljes jelentésben részletezett eredményeket, a legfontosabb üzeneteket és a választási lehetőségeket. Magát a dokumentumot 2019. május 6-án, egy párizsi sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.

A biodiverzitásról és az ökoszisztéma-szolgáltatásokról készült globális felmérésnek tehát hozzá kell járulnia a következő években a biodiverzitás eltűnése elleni küzdelem érdekében megvalósítandó politikák és tevékenységek javításához. Ez tehát egy sorsdöntő jelentés, hiszen a tömeges fajpusztulás hatodik válságát éljük, amely egyben az első a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalása óta.

IPBES

A Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) egy nemzetközi szerv, amely állapotfelmérést készít a biodiverzitásról és a természet által a lakosságnak nyújtott hozzájárulásról, válaszul a döntéshozók részéről felmerülő kérdésekre, és bemutatja a különböző szociogazdasági választásokon alapuló lehetséges távlatokat.

Jelenleg 130 állam tagja a 2012. április 21-én létrehozott IPBES-nek.

A gyakran a „biodiverzitás IPCC"-jeként (Éghajlat-változási Kormányközi Testületeként) leírt IPBES egy olyan globális tudományos és politikai hatóság, amelynek feladata, hogy minden döntéshozónak a rendelkezésre álló legjobb bizonyítékokat szolgáltassa a népességet és a természetet illetően.

A biodiverzitás megőrzését és fenntartható használatát, a hosszú távú emberi jóllétet, valamint a fenntartható fejlődést szem előtt tartva küldetése a politikák és a döntések megerősítése a tudománynak köszönhetően.

Megjelenés dátuma : 08/05/2019

Oldal tetejére