A nagykövet tollából (2018. június 20.)

Egy gondolat a menekültekről ma, június 20-án

Mohsin Hamid már első, How to get filthy rich in rising Asia, vagyis Hogyan legyünk mocskosan gazdagok a feltörekvő Ázsiában ? című – regényének kiadásakor híressé vált. Magyarországra pedig most érkezik, hála legfrissebb könyvének, amelyet magyarul is kiadtak, és nem is akármikor: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ugyanis úgy döntött – micsoda kiváló ötlet –, hogy éppen a menekültek világnapján promotálja ezt a könyvet, a Nyugati kijáratot.

Réginald Gaillard, a Nunc című folyóirat alapító-szerkesztője is az európai közbeszéd központjába került menekülttémával foglalkozik, s ezt írja kiváló negyedéves kiadványa legutóbbi számában. „A szavak ártatlanok; nem úgy, mint az, ahogyan használjuk őket. Különös, hogy az utóbbi években a népek vándorlásainak tragikus aktualitása ellenére már szinte alig használjuk a „száműzetés” szót, hacsak nem az »adószáműzetés« kissé szerencsétlen kontextusában. Azok meghatározására, akik valamely okból, legyen az a háború vagy a gazdasági körülmények, elmenekültek származási országukból, a »migráns« szót ragasztottuk, nemcsak az úgynevezett népszerű médiában, hanem egyes szociológusok szóhasználatában is.” A migráció e homályos fogalmával szemben a Nyugati kijárat szerzője inkább két fiatal hőseposzát énekli meg humorral fűszerezve, akik új fedelet keresnek a fejük fölé, hogy ott éljenek és szeressenek. Utazásuk pedig felkavaróvá válik. Ez elgondolkodtató, akárcsak Mahmoud Darwich költő, az Acte Sud 2007-es kiadású, Comme des fleurs d’amandier ou plus loin (Mint a mandulavirágok, vagy messzebb) című kötetében olvasható szavai: „Haza, száműzetés, szavak, semmi más.”

2017 minden egyes napján 44 500 embernek kellett elhagynia otthonát, erőszakkal vagy félelemtől, éhezéstől vezérelve: ez összesen csak az elmúlt évben 16,2 millió embert jelent. Bár ők nem tudják ezt szavakkal leírni, de a „Nyugati kijárat” tökéletesen pontos képet ad arról, hogy mit éltek át ezek az emberek.

Boldogok, akiknek van otthona, boldogok, akik nem ismerik a számkivetettséget.

JPEG

Megjelenés dátuma : 21/06/2018

Oldal tetejére