Suzanne (Zsuzsanna) Varga visszaemlékezése (második rész) [fr]

1956-2016 - Magyarországról Franciaország felé

Olvassák el a Magyarországi Francia Nagykövetség által az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából Franciaországban befogadott magyar menekültek visszaemlékezéseit.

Suzanne (Zsuzsanna) Varga visszaemlékezése (2. rész)

A visszaemlékezés első részéhez ide kattintson.

JPEGNéhány nap múlva Zsuzsanna és vőlegénye elhagyták a kis határmenti falut, hogy csatlakozzanak az Innsbruck melletti menekülttáborhoz. Zsuzsannát teljesen magával ragadja Tirol bája és a látóhatárt szegélyező behavazott hegycsúcsok: álmodhattak-e ennél szebbet egy esküvő helyszínéül? Találtak is egy magyar papot, hogy levezesse a ceremóniát, a menekültek és a helyi lakosok összeszedték számukra az esküvői ünneplő ruhát, így végül egybe tudtak kelni. A pillanat örömére mindazonáltal árnyék vetült, amikor eszükbe jutottak mindazok, akik nem lehetnek velük a nagy napon: az otthon maradt családtagok.
Az ifjú pár türelmesen várta a menekülttáborban, hogy megismerhesse azt az országot, amelyben majd eljövendő életüket felépítik. Franciaországot ajánlották nekik. Zsuzsanna egy szót sem beszél franciául és egyáltalán nem ismeri az országot sem… csak Gérard Philippe színészt! De mivel Franciaország kész befogadni őket, az ifjú házasok ezt hálásan elfogadják.
1957 februárjában Zsuzsanna és férje Metzbe érkezve egy régi kaszárnyában szálltak meg, azon óriási épületek egyikében, amelyeket a hetek óta érkező magyar menekülthullám fogadására alakítottak át. Zsuzsanna az első pillanattól kezdve jól érezte magát abban az országban, amely befogadta: még ha nem is értette a francia nyelvet, annak melódiája kellemesen csiklandozta fülét. Elkezdi felfedezni a francia ételeket, salátákat, borokat…
Zsuzsanna férje inasként kezd dolgozni. Az ifjú pár bevételei igen szerények. Zsuzsanna gyermeket vár, de elvetél és kórházi kezelésre szorul; amikor a kórház benyújtja a kezelés költségéről szóló számlát, előbb hisztérikus nevetésben tör ki, majd zokogni kezd: a kért összeg olyan óriási a férje által megkeresett kevéske fizetéshez képest, hogy nem tudja, hogyan egyenlíthetné ki! A kórházban dolgozó egyik apáca, Marie-Thérèse nővér közbelépése szerencsére enyhíti a fiatalasszony félelmeit, aki már maga előtt látja, ahogy kidobják az utcára.
A kaszárnyába visszatérve Zsuzsannának nem érnek véget a megpróbáltatásai. A menekültek szállását intéző francia-magyar egyesület néhány tagja és maguk a menekültek közötti feszültség és féltékenykedés a felszínre tör: „nektek bezzeg segítettek; amikor mi ideérkeztünk, akkor nekünk senki nem segített, nekünk egyedül kellett boldogulni” hallja Zsuzsanna, aki férjével együtt két nap múlva kénytelen elhagyni a kaszárnyát, hogy átadják helyüket az újonnan érkezőknek. Zsuzsanna ismét könnyekben tör ki. Hiszen oly kevés dolgora vágyik: csak egy ágyra, amelyben alhat és tetőre a feje fölé …
Ekkor érkezik a helyszínre a prefektus. „Sikkes volt, egy igazi francia”, emlékszik vissza Zsuzsanna. A prefektus megígéri az ifjú párnak, hogy talál tetőt a fejük fölé és tartja a szavát. A botanikus kert barakkjait, amelyben e kert virágait őrzik, visszavásárolta a polgármesteri hivatal, és öt pici lakást alakított ki bennük. Zsuzsanna és férje ezek egyikében szállnak meg. Hiányosan felszerelt, mégis van benne néhány bútor (ágy és szekrény a kaszárnyából), valamint egy széntüzelésű sparhelt. Az ifjú párnak nincsenek nagy igényei: Zsuzsanna, akárcsak a férje, szerény családban nőtt fel, ahol jól ismerték, milyen fáradtságos munkával kell megkeresni a kenyérre valót. Meg is őrizték azt az életelvet, hogy először mindent ki kell fizetni, majd a maradék pénzből lehet enni. Az ifjú házasok szűkösen élnek, beérik a legszükségesebbel és türelmesen tesznek félre bútorra. Zsuzsanna elmosolyodik, amikor életének erre a szakaszára gondol: „fiatalok voltunk, izgalmas volt”. Egy évvel később a pár szociális bérlakásba költözik.
A magyar menekültek felépítik életüket Franciaországban, családot alapítanak. Zsuzsanna hamar megtanul franciául, ez a nyelv rögtön a megérkezésekor rabul ejtette. Édesanyja Magyarországról magyar-francia nagyszótárt küld neki, ő pedig listányi szavakat tanul meg kívülről. A rádiót is sokat hallgatja és felfedezi a fotóképregényeket, amelyeket a kerületben lakó asszonyok egymás közt csereberélnek: még ha ez a műfaj egy kissé negédes is az ő ízlésének, « kiválóan lehetett belőle tanulni, mivel mindig ugyanaz történik benne ». Folytatásos regényként olvassa az „Elfújta a szél”-t is, amely akkoriban óriási népszerűségnek örvendett. Majd a városi könyvtárból – már a gyerekeivel együtt – egyik könyvet veszi ki a másik után és felfedezi az igazi francia szépirodalmat: Balzacot, Stendhalt, Hugót, Zolát. A „Nana” mély nyomokat hagy benne, hiszen „olyan, mint a való élet”.
A francia barátoknál elköltött ebédek során felfedezi a francia recepteket, amelyeket aztán ő is átvesz, időnként egy kis paprikával, magyarosan.
Később, jóval később Zsuzsanna visszatér szülőföldjére, Magyarországra. De soha nem mond le a francia nyelvről, amelyet a mai napig gyakorol. És soha nem felejti el franciaországi életét, és azt a fogadtatást, amelyben ő, a kis menekült, hatvan évvel ezelőtt részesült.

JPEG

Megjelenés dátuma : 25/11/2016

Oldal tetejére