Szakmai program Budapesten [fr]

Szakmai program - csoportkép
Szkafanderben végzett gyakorlat

A Magyarországi Francia Nagykövetség Belbiztonsági Osztályának kezdeményezésére 2018. október 15. és 19. között szakmai programot szerveztek Budapesten. Ez a SCPTS – a Rendőrség Technikai és Tudományos Főosztályának, azaz a bűnügyi helyszínelőknek az – egyik szakértője által tartott képzés lehetővé tette mintegy tizenkét magyar rendőrnek, hogy megismerjék a terrortámadások helyszínein folytatott bűnügyi helyszínelések során szerzett francia nyomkeresési tapasztalatokat. A program a merényletek módszertanára vonatkozó elméleti oktatásból, a katasztrófák áldozatainak azonosításából, valamint a vegyi, biológiai, sugárzási vagy nukleáris (CBRN) kockázattal járó terrorcselekményekkel kapcsolatos szimulációs gyakorlatokból állt. A magyar fél szerette volna elmélyíteni ezt az együttműködést az elhunyt személyektől történő ujjlenyomatvétel gyakorlatba való átültetésével, továbbá jelezte, hogy szeretné jobban megismerni a franciák szakértelmét a CBRN-kapacitás fejlesztése végett szkafanderben végzett gyakorlatok révén.

Megjelenés dátuma : 31/10/2018

Oldal tetejére